IKSZT Szakmai Műhely Tolmácson Ifjúságfejlesztés témában

IKSZT Szakmai Műhely Tolmácson Ifjúságfejlesztés témában

2015. május 12-én került sor a tavasz utolsó szakmai műhelyére Nógrád megyében, Tolmácson. A friss információkkal, tapasztalatcserével, lehetőségekkel teli szakmai napon szép számmal jelentek meg a megyében működő IKSZT-k szakmai vezetői, polgármesterei, kulturális közfoglalkoztatottai.

A napot Józsa Viktória, a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád megyei irodájának kulturális koordinátora nyitotta, akitől a résztvevők értesülhettek a nap menetéről, előadók sorrendjéről, majd egy előadás erejéig betekintést nyerhettek a tolmácsi IKSZT életébe, az intézmény szakmai vezetőjének, Dinkó Orsolyának köszönhetően.

Napjainkban a fiatal közösségek és azok fejlesztése kiemelkedő jelentőségű szerephez jutott, a nap témája pedig pontosan ehhez illeszkedett. Azaz, hogyan is fejleszthetik az ifjúsági közösségekkel is foglalkozó IKSZT-k szakemberei a települési, helyi fiatalokat?  Milyen lehetőségek adottak a helyi fiatalok és a velük foglalkozó szakemberek fejlődése számára?

Erre és egyéb, a nap során felmerült kérdésekre kaphattak választ elsőként Böröcz Líviától, a korábban ifjúsági szakemberként, jelenleg a NAKVI munkatársaként dolgozó előadótól. Elsőként arra kérte a résztvevőket, hogy mindenki mutatkozzon be, mondjon el magáról pár szót, valamint, hogy milyen módon kapcsolódik az IKSZT-hez, az IKSZT-ben folyó munkához. Ezzel megalapozta a nap hangulatát. A tartalmas, izgalmas és informatív információk átfogóan mutatták be az IKSZT helyzetét. Számtalan hasznos információt, IKSZT-ket érintő aktualitásokat osztott meg a jelen lévőkkel, akik bátran fel merték tenni kérdéseiket.

Gulyás Barnabás, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság elnöke mutatta be az érdeklődőknek azokat a lehetőségeket, és módokat, ami egy gyermek és/vagy ifjúsági önkormányzat megalapításához nélkülözhetetlenek. Egy olyan közösség kialakításának egyik lehetséges eszköze ez, amely nem csak ösztönöz és szocializál, hanem elősegítheti a település iránti kötődést a fiatalokban. Barnabás már a gyermekönkormányzat kezdetétől fogva elmesélte hogyan épül fel egy ifjúsági önkormányzat, milyen lehetőségei vannak, hogyan élhetnek a fiatalok a szervezet adta jogokkal és milyen pályázási lehetőségeik vannak.

A jóleső ebédszünet után következett Dupák Anna előadása, aki az EGYESEK Ifjúsági Egyesülettől érkezett, és az általuk szervezett személyiségfejlesztő, önismereti tréningeket, önkéntes programokat, lehetőségeket illetve a további projektjeiket mutatta be a jelenlévőknek. A résztvevők nagy százaléka hallott, vagy részese volt a korábban Nógrád megyében, Alsótoldon megrendezett Életműhely képzésükről, amivel kapcsolatban számos kérdés merült fel, melyek mindegyikére választ kaptak. A rendkívül interaktív beszélgetés eredménnyel zárult, és azt gondolom, senkiben nem maradt megválaszolatlan kérdés.

A napot Karvalits Ivett pályázatokról, önkéntességről, és további, az érdeklődők számára releváns projektek bemutatásáról szóló előadása zárta. A Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet EURODESK országos koordinátora az ERASMUS+ széleskörű lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

A szakemberek tartalmas, interaktív és információval dúsított, kiváló hangulatú szakmai műhelynapon vehettek részt, mely ismeretek várhatóan nagy segítséget fognak jelenteni a későbbi közösségi munkájuk során.

Letölthető előadások: Borocz Livia

Kapcsolódó cikk.

Szerző:
Józsa Viktória,
Torjákné Nyegota Alexandra